Nyolc város kötött együttműködési megállapodást a turizmusért és kultúráért
2017. May 09. 09:32
Balatonfüred, Debrecen, Győr, Gyula, Kecskemét, Komárom, Szolnok és Vác városok vezetői írták alá azt az együttműködési megállapodást, amely erősíti a kulturális és turisztikai kapcsolatokat.
A városok a jövőben együttműködnek a kulturális és idegenforgalmi programok, rendezvények szervezésében és megvalósításában, amelynek keretében bemutatják a településeikre jellemző hagyományaikat, helyi értékeiket. Továbbá lehetőség szerint pályáznak hazai és Európai Uniós programokra, illetve együtt jelennek meg bel- és külföldi idegenforgalmi vásárokon, bemutatókon és rendezvényeken. A városok kölcsönösen segítik egymást a helyi és az ország médiafelületeken való megjelenésben is.
Nyolc város kötött együttműködési megállapodást a turizmusért és kultúráért
Debrecen és Balatonfüred között már 2010-ben megszületett egy hasonló megállapodás, ez a kezdeményezés volt az elindítója annak, hogy Balatonfüred évről évre mindig egy újabb várossal ír alá együttműködési megállapodást, idén januárban pedig a partnervárosok Balatonfüreden tartott találkozóján megszületett a nyolcoldalú partnerségi megállapodás. Az eseményen az idei kétoldalú partnerségi megállapodást Balatonfüred Győr városával írta alá.
/T.D.