Belföldi hírek

H I R D E T É S
2024.03.28. - Thursday, Hajnalka napja van.

Turizmus - Magyar Nemzeti Értékek

Interjú Czeglédi Gyulával, a Magyar Fürdőszövetég elnökével a hazai fürdők helyzetéről

2014. September 30. 05:19
Interjú Czeglédi Gyulával, a Magyar Fürdőszövetég elnökével a hazai fürdők helyzetéről

A Magyar Fürdőszövetség ez év májusában kinevezett ügyvezető elnökeként igen fontos és nagyívű feladatokat látok magam előtt - mondta interjújában Czeglédi Gyula.

 

Interjú Czeglédi Gyulával, a Magyar Fürdőszövetség elnökével

 

  Czeglédi Gyula, a Magyar Fürdőszövetség elnökeA nyár folyamán elindultam, és első sorban a saját könyezetemben, Kelet-Magyarországon közel 30 fürdőt látogattam meg, hogy személyes tapasztalatot is szerezzek a fürdőink állapotáról. A magyarországi fürdők nagyon sokszínűek, sokfajta lehetőség kínálkozik a számukra, emellett azonban vannak olyan fürdők is, amelyek nagyon nagy nehézégek árán tudnak fennmaradni. Ezek elsősorban a kistelepülésen működő, egy-két medencés, kis terápiás fürdők, akiknek már a fenntartás is gondot jelent. A nagyobb, kiemelt fürdők esetében a fő kérdés viszont a turisztikai pozicionálás erősítése. E tekintetben is sok tennivaló van még a jövőben - ismertette Czeglédi Gyula.
fürdő, gyógyfürdő, turizmus
Ennek kapcsán kiemelte: Szeretnénk a magyarországi kiemelt fürdők, gyógyhelyek turisztikai pozícióját erősíteni és ebben szeretnénk szoros kapcsolatot kiépíteni a kormányzat turisztikai irányításával, illetve az önkormányzatokkal és a Magyar Turizmus Zrt. újjáalakult szervezetével.

Azt gondoljuk, hogy fontos cél a hazai turizmusunknak az épített fürdőkre, gyógyfürdőkre, gyógyhelyekre vonatkozó fejlesztések és promóciós lehetőségek továbbvitele, hiszen ebben is sok lehetőség kínálkozik.  - mondta az elnök, utalva arra, hogy a gyógyvizeink kihasználása versenyelőnyt jelenthet más európai országokkal szemben. Elmondása szerint a már említett összefogással nagy lehetőségek kínálkoznak a hazai gyógyhelyek még jobb kihasználása érdekében.

A Magyar Fürdőszövetség másik fontos feladata valamennyi fürdőt érinti:  a 37/1996-os rendelet megújítása. Ez a csaknem 20 éve született rendelet a fürdők működésére vonatkozó szabályokat tartalmazza, ennek a modernizálását, megújítását tűzte ki célul Czeglédi Gyula.

 

MCOnet

 

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2024. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu