Húsz hajót vásárolt a Mahart a nyaralóhajózási programban
2019. January 08. 18:26
A nyaralóhajózási programban húsz hajót vásárolt a Mahart Zrt. nyílt tárgyalásos közbeszerzési eljárásban a francia Nicols cégtől, az első hajót a februári Utazás kiállításon bemutatják.
Révész Máriusz, aktív Magyarországért felelős kormánybiztos elmondta: a húsz lakóhajó beszerzésére 1,6 milliárd forint állt rendelkezésre, ezzel szemben a Mahart 1,51 milliárd forintért tudta megvásárolni a hajókat a listaárban szereplő ajánlatnál korszerűbb felszereléssel. Hozzátette: az első tíz hajó 2019-ben, a következő tíz 2020-ban érkezik Magyarországra.
2019 nyarán már igénybe lehet venni a nyaralóhajókat a Felső-Tisza és a Bodrog környékén
A hajóbeszerzés mellett a Mahart tendert írt ki a nyaralóhajózáshoz szükséges kikötői infrastruktúra kiépítésére is, így várhatóan próbaüzemben 2019 nyarán már igénybe lehet venni a nyaralóhajókat a Felső-Tisza és a Bodrog környékén. Az éles üzem 2020 nyarán indul, a későbbiekben pedig bővítik az útvonalhálózatot - mondta a kormánybiztos. Révész Máriusz beszámolt arról is, hogy a hajók megvásárlásával a magyar nyaralóhajózási turizmus bekapcsolódik a hajógyártással, bérbeadással foglalkozó Nicols cég nemzetközi víziturizmus hálózatába.