Az Utazás Kiállítás a régió meghatározó eseménye
2016. February 24. 17:30
Idén március 3. és 6. között rendezik meg, 28 ország 350 kiállító ajánlataiból válogathatunk.
Ruszinkó Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium turizmusért felelős helyettes államtitkára szerint a régió meghatározó eseményéről van szó, ahol idén 30 százalékkal több kiállító lesz jelen. Ganczer Gábor, a rendező Hungexpo Zrt. vezérigazgatója úgy véli, a kiállítás szakmai jellegét is erősíti, hogy már két szakmai napot is tartanak. A kiállításon ebben az évben Kína, Brazília illetve Budapest kerül a központba. Ruszinkó Ádám emlékeztetett: Kína tavaly megalapított kelet-közép-európai Turisztikai Koordinációs Központjának központja fővárosunk lett. Magyarország ugyanis vezető szerepet tölt be a 10+1-ek (Kína és a kelet-közép-európai országok együttműködése) turisztikai kooperációjában.
Faragó Péter, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója kiemelte: 15 együttműködő kelet-közép-európai ország lesz jelen nemzeti standjával, és idén a gasztroturizmust állítják a kiállítás központjába, tehát kóstolókkal, gasztronómiai bemutatókkal várják az érdeklődőket. Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes elmondta: a maguk részéről a főváros szórakozási, kulturális lehetőségeit, családi, városnéző és gasztronómiai programjait mutatják be.
MTI / MCOnet