Átadták a Hungarospa Prémium Zónáját
2021. June 21. 12:22
Átadásra került a Hajdúszoboszlón található Hungarospa fürdőkomplexum Prémium Zónája. A közel 3,5 milliárd forint összegű beruházást a Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program keretében 1,5 milliárd forinttal támogatta a kormány.
Bodó Sándor (Fidesz) országgyűlési képviselő, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitkára szerint fontos esemény a beruházás átadása. Elmondta, hogy a pandémia ideje alatt is figyelte a kormány Hajdúszoboszlót.
Átadták a Hungarospa fürdőkomplexum Prémium Zónáját
A járványhelyzet ideje alatt a kormány 1,3 milliárd forint összegű támogatással 2161 hajdúszoboszlói munkahely megőrzéséhez járult hozzá. Ebből az összegből a Hugarospa Zrt-nél 723 munkahely megtartásához, 406 millió forint támogatáshoz jutott.
Juhász Szabolcs, a Magyar Turisztikai Ügynökség egészségturizmusért felelős igazgatója szerint az elmúlt pár hónap komoly kihívás elé állította a turisztikai ágazatot. Fontos célnak tartja, hogy a járványt követően minőségi és komplex szolgáltatásokban részesüljenek a vendégek. Úgy látja, hogy minden esély megvan arra, hogy sikeres legyen az idei turisztikai szezon, mert napról napra több a foglalások száma. Úgy tapasztalják, hogy az utazási időponthoz viszonyítva a vendégek egyre későbbre foglalnak szállást.
Juhász Szabolcs örül annak, hogy a kormány elfogadta a nemzeti turisztikai fejlesztési stratégiát és biztos benne, hogy a turizmus ágazat újra Magyarország húzóágazatává válik.
Hozzátette még, hogy jelenleg számos fejlesztés és turisztikai attrakció újul meg, mely biztos alapot jelent az ágazatnak. Több figyelmet kell fordítani a szemléletváltásra, oktatásra és a képzésre.
Juhász Szabolcs szerint a következő években teljesen megújul a turisztikai kínálat, melyhez a Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program is hozzájárul.
Czeglédi Gyula (független) Hajdúszoboszló polgármestere jónak tartja az önkormányzat és vállalkozók összefogásával megvalósuló fejlesztéseket. A települési fejlesztési célok között figyelembe veszik a turisták visszajelzéseit is.
Czeglédy Gyula szerint: "Egy-egy új fejlesztés, mint a mostani is, új növekedési pályára állítja a fürdőt".
Az átadó ünnepségen elmondta, hogy a járványt megelőzően, 2019-ben több mint 410 ezer vendég, 1,35millió vendégéjszakát töltött Hajdúszoboszlón. Sajnos ez a szám tavaly felére csökkent.
Hajdúszoboszlón az elmúlt másfél évben számos szálloda és 344 magánszállás újult meg, utóbbiak 2,5 milliárd forint értékben. A jövőbeli célokkal kapcsolatban a polgármester elmondta, hogy az aquapalace fedett csúszdapark és a szállodasort összekötő Mátyás sétányt felújítják és egy konferencia központot is építenek.
Kircsi Lajos, a Hungarospa Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy: "Magyarország legújabb szabadtéri wellness fürdője szombattól várja a vendégeket, a Prémium Zóna kiegészítő szolgáltatás, amely a magasabb minőségű szabadtéri pihenésre vágyó vendégek igényeit elégít ki."
A Prémium Zóna egyediségét az egzotikus természeti és kulturális koncepció, valamint a különböző magassági szintű vízfelületek, vízlépcsők váltakozása adja. A beruházással több mint 2500 négyzetméter vízfelületet alakítottak ki, melyet egyszerre ezer fő látogathat.
A Prémium Zónában a névadók jellegzetességeit megjelenítve 3 medencecsoportot alakítottak ki: Plitvice, Tahiti és Amazonas. A medencecsoportokban kialakítottak vízesésfalakat levegő buzgárokkal, vízlépcsőket, vízi bárt, műszikla jellegű oszlopok tetejére pedig pezsgőmedencéket helyeztek.
BG
Forrás: MTI
A képek illusztrációk