Belföldi hírek

H I R D E T É S
2019.05.25. - szombat, Orbán napja van.

Turizmus - Magyar Nemzeti Értékek

Állami támogatás Harkány gyógyfürdője fejlesztésére

2016. december 28. 11:49
Állami támogatás Harkány gyógyfürdője fejlesztésére

A kormány egymilliárd forintos állami támogatásban részesítette Harkányt a város gyógyfürdőjének fejlesztésére. Tiffán Zsolt, a térség országgyűlési képviselője reményét fejezte ki, hogy a város fejlődési pályára áll, és tíz év alatt Magyarország legjobb fürdőhelyévé válik. 

A kormány 2014-ben mintegy 200 millió, tavaly 300 millió forint támogatásban részesítette a fürdővárost. Baksai Tamás Endre polgármester elmondta, hogy a támogatással elhárultak az akadályok a gyógyfürdő műszaki fejlesztése elől, amire az önkormányzat jogerős építési engedéllyel rendelkezik. Hozzátette, hogy átalakult a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. menedzsmentje: háromtagú igazgatóság irányítja a jövőben az intézményt.

 

Egy gyermekfürdő-részleget is kialakítanak majd

 

Marosi András, a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. elnök-igazgatója a konkrét fejlesztésekről elmondta, hogy az egymilliárdos forrást a fürdő teljes belső és külső megújítására kívánják felhasználni. Ezek között szerepel a fürdő kettes épületének tetőrekonstrukciója, egy gyermekfürdő-részleg kialakítása, valamint a már meglévő szaunarészleg további bővítése. Kitért arra is, hogy áttekintik a 3-as medence megosztását és befedését célzó terveket is.

 

/T.D.

 

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2019. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu