A Soproni Parkerdőben átadásra került az Erdő Háza ökoturisztikai látogatóközpontot
2021. August 02. 09:00
A Soproni Parkerdőben az Erdő Háza ökoturisztikai látogatóközpont kialakítása közel fél milliárdba került.
A Muck Magaslaton található közel 2 hektár területen elfekvő Erdő Háza ökoturisztikai látogatóközpont természetvédelmi, egészségvédelmi, rekreációs és ismeretszerzési lehetőségeket biztosít a látogatók számára. A létesítmény 460 millió kormányzati támogatásból és a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. 50 millió forintos önerejéből valósult meg.
Az Erdő Háza ökoturisztikai látógaztóközpont átadása
Az átadó ünnepségen Nagy István agrárminiszter elmondta, hogy a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt (TAEG), a Magyar Természetjáró Szövetség és a Magyar Turisztikai Ügynökség együttműködésében alakították ki a látogatóközpont.
Farkas Ciprián, Sopron polgármestere (Fidesz-KDNP) kiemelte, hogy az Erdő Háza 550 négyzetméteres területen mutatja be a Soproni Parkerdő élővilágát, valamint 3D-s technika segítségével ismerteti a hazai nagyvadfajokat és néhány apróvadfajt is. A látogatóközpont területén édesvízi akváriumokban pedig a hazai halfajokat mutatják be. A fedett teraszt egy fahíddal kapcsolták össze, ahol egy faépítményből megnézhető a vadaspark is. Hozzátette még, hogy a beruházás összhangban van a Modern Városok Program részeként Lőverekben megvalósuló vagy jelenleg is zajló fejlesztésekkel.
Dr. Sándor Gyula, a TAEG Zrt vezérigazgatója elmondta, hogy a Bejárható Magyarország Program részeként valósult meg a látogatóközpont, melynek célja, hogy szórakoztatóan és tudományosan mutassa be az erdei ökoszisztémát, továbbá segítsen megtalálni az ember helyét a természetben.
Seregi János, a Magyar Természetjáró Szövetség elnökhelyettese szerint a beruházással ki tudnak nevelni egy olyan generációt, akiknek a természet szeretete és védelme belső igény lesz.
Juhász Szabolcs, a Magyar Turisztikai Ügynökség turizmus szakmai igazgatója szerint a következő években hazánk turisztika kínálata teljesen meg fog újulni. A járvány hatásaként megnövekedett a szabadidő aktív eltöltésének a lehetőségei iránti igény.
BG
Forrás: MTI, Kisalföld.hu
Képek: MTI/Filep István