A Magyar Turisztikai Ügynökség szerint hamarosan visszaállhat a rend
2020. December 22. 11:42
A Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója, Guller Zoltán optimistán áll a 2021-es évhez, véleménye szerint jövő tavasszal már felélénkülhet a hazai turizmus, 2022-re pedig visszaállhat a 2019-es, normál állapot.
Guller szerint a teljes ágazat maximális erőbedobással startol el 2021 tavaszán. Bízik a Magyarországra jutó vakcinák hatásosságában, így véleménye szerint a következő szezonra már nem lesz akadálya annak, hogy ne teljes gőzzel haladhasson előre a turizmus. Optimista becslései alapján már 2022-re elérhető a belföldi turizmus 2019-es állapota.
A Magyar Nemzetnek adott dinamikus interjúja alapján kiderül, a járvány enyhülésével teljes restartra készül a Magyar Turisztikai Ügynökség. Nagy szerepe van az újraindulásban az állami támogatásoknak, melynek összege idáig összesen 800 milliárd forintot tesznek ki.
Budapest csábító látképe
Véleménye szerint az is fontos, hogy ne csak a külföldi turistákra fektessük a hangsúlyt, a belföldi turizmus az, amelyre Budapestnek és minden más településnek is építenie kell.
“Úgy gondolom, Budapestnek elsősorban azon kell dolgoznia, hogy a vidékieket a fővárosba csábítsa, hogy mi, magyarok megismerjük azt a megannyi látnivalót, amiért érdemes idejönni” - összegezte. Alapvetően a minőségi turizmust fogják támogatni a tömegturizmussal szemben. Ezért mindent megtesznek, többek közt folytatják az infrastrukturális fejlesztéseket, és nagyobb teret adnak a marketingnek, népszerűsítő kampányoknak.
M. A.
Forrás: Magyar Nemzet