13 szakmai szervezet együttműködésében fejlesztik a balatoni kerékpáros turizmust
2019. February 25. 14:57
13 szakmai szervezet írt alá együttműködési megállapodást a balatoni kerékpáros szolgáltatások fejlesztésére nyert 1,2 milliárd forintos projekt megvalósítása érdekében.
Princzinger Péter, a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke elmondta, hogy a forrás harmadát a 206 kilométeres balatoni bringakörön túl 600 kilométernyi új kerékpáros útvonal kijelölésére fordítják, bevonva a "vérkeringésbe" a háttértelepüléseket, a Balaton-felvidéket, a Kis-Balatont, és a dél-balatoni térséget is. Körülbelül ugyanekkora összegből három kiemelt szolgáltató-központot hoznak létre Balatonfüreden, Keszthelyen és Balatonföldváron, ezeknél egyebek közt lehet majd kölcsönözni, információt, műszaki segítséget, bicikli-szállítást, vagy túravezetést is kérni. A fennmaradó egyharmadnyi részt olyan marketingre, honlapra és egyéb reklámtevékenységre kívánják fordítani, amely a Balatont kerékpáros-paradicsomként mutatja be. A fejlesztést a következő 22 hónap alatt kell megvalósítani.
600 kilométernyi új kerékpáros útvonalat alakítanak ki
Bóka István, Balatonfüred polgármestere arról beszélt, hogy az aktív turizmus iránti igény meredeken emelkedik, így nagy fantázia van a kerékpáros turizmus fejlesztésében. Külön üdvözölte, hogy a projekt egységes turisztikai csomagot kíván létrehozni az egyébként három megyéhez tartozó üdülőrégióban. Fekete Tamás, a Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke kiemelte, hogy a tavaszi és őszi szezonban is kedvelt kerékpározás fejlesztése jól szolgálja azt a célt, amiért 5 éve elindították a Nyitott Balaton programsorozatot, hogy ne csak nyári, hanem egész éves attrakcióközponttá válhasson az üdülőrégió.