Többmillárdos zöldmezős beruházást adott át a Henkel
2012. May 20. 20:16
4,4 milliárd forintból épült fel a Henkel Magyarország Kft. ragasztógyára a Tatabánya-Környe Ipari Parkban, melyet Czomba Sándor, foglalkoztatásért felelős államtitkár adott át.
A gyárban jelenleg vizes bázisú ragasztókat gyártanak, és most telepítik a következő ütemet, az elektronikai ragasztók gyártástechnológiáját. A Henkel Magyarország Kft. környei új üzeme a második jelentős gyártóközpont a körösladányi háztartási mosó- és tisztítószer gyár mellett.
A Henkel CEE regionális vállalatának elnöke elmondta: a zöldmezős beruházással épült üzemcsarnokban jelenleg 86 fő dolgozik, a teljes kapacitás elérésekor a létszám eléri a 100 főt. A létesítmény a Henkel második termelő beruházása, amely jelzi a Magyarország iránti bizalmat.A Henkel folyamatosan ruházott be Magyarországon, az elmúlt tíz évben 28 milliárd forintot.
Fábián Ágnes, a Henkel Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta, a vállalat jelenleg 620 főt foglalkoztat. Az átadáson részt vett Czomba Sándor, foglalkoztatásért felelős államtitkár is, aki szerint ez a projekt azt mutatja, hogy a cég elégedett a magyar emberek munkájával.

MTI/MCOnet
-kt-