Telephelyfejlesztés munkahelyteremtéssel Fehérvárott
2013. February 24. 19:15
A fehérvári Truck Trailer and Parts Kft. telephelye fejlesztésére mintegy 80 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert az Új Széchenyi Terv keretén belül. A beruházás végül csaknem 160 millió forintos összköltségvetésből valósulhatott meg.
Az új épület átadásán Törő Gábor országgyűlési képviselő, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, Szigli István a Feketehegy-Szárazrét önkormányzati képviselője, dr. Molnár Krisztián megyei főjegyző, és Molnár Tamás, a KDRFÜ igazgatója is ott volt.
Az Új Széchenyi Terv keretén belül nyert a cég támogatást a projektjéhez Székesfehérváron
Jelenleg húsz embert foglalkoztatnak a cégnél, de a mostani bővülésnek köszönhetően új munkahelyeket is tudnak majd létrehozni. projekt eredményeként 1624 négyzetméter alapterületű új épületegyüttes jött létre, amely környezetbarát hűtés-fűtési rendszerrel és hőszigeteléssel csökkenti a környezeti terhelést.
Forrás és kepek: fejer.hu
-kt-