Szigorúbb fellépésekre van szükség
2010. July 21. 20:39A második javaslatával kapcsolatban elmondta, hogy a jelenleg hatályos "polcpénztörvénynél" gyorsabban és szigorúbban büntetné, ha a nagy, kereskedelmi üzletláncok különböző jogcímeken kisebb-nagyobb összegeket levonnak a kölcsönösen kialkudott beszállítói árból.
Lázár János és Áder János sajtótájékoztatója 2010. július 21. (2.rész)
Kezdeményezése szerint az érintett jogcímekre hivatkozva legfeljebb három százalékot tarthatnának vissza, igényelhetnének vissza az üzletláncok. Ha megsértenék e jogszabályt, az okozott kár kétszeresét kellene megtéríteniük, illetve a nettó árbevétel 5-15 százalékának megfelelő termékpálya-felügyeleti bírságot lehetne kiszabni és legfeljebb 30 napra pedig be is lehetne zárni az adott üzletet.
Lázár János és Áder János sajtótájékoztatója 2010. július 21. (3.rész)
Végül javaslatot tett egy új közbeszerzési törvény megalkotására a hazai kis- és középvállalkozások segítése, a bürokrácia csökkentése, valamint az eljárás egyszerűsítése és gyorsabbá tétele érdekében. Hozzáfűzte: a javaslatokat nem egymaga készítette, hanem szakemberekkel konzultálva alakították ki azokat.
Lázár János közölte, hogy a képviselőcsoport befogadta ezen javaslatokat, azokról szakmai egyeztetés kezdődik a nyáron. A kormány jogalkotási programjával összhangban vannak, legkésőbb január 1-jén pedig hatályba is léphetnek.
(Forrás: echotv.hu)
Belföldi hírek - www.belfoldihirek.com
*MA*