Nem repedt tovább a gát!
2010. October 10. 13:26A katasztrófavédelem, illetve a kárfelszámolás szóvivője beszámolt arról, hogy a hétfői, illetve a pénteki események nyomán a kolontári kitelepítettek száma mintegy 1000-re emelkedett. Közülük mintegy kilencvenen vették igénybe a közösségi szállásokat, a többiek rokonoknál, illetve barátoknál kerestek elhelyezést.
Ami Devecsert illeti, ebből a szempontból kedvezőbb a helyzet. A városból szombaton ugyan spontán kitelepülések kezdődtek, körülbelül 400-500 ember hagyta el Devecsert, ahol mintegy ötezren maradtak. Dobson Tibor szerint minden remény megvan arra, hogy nekik már nem kell elhagyniuk a várost.
A térségben zajló védekezésben összesen 900 hatósági személy vesz részt, és munkájukat 700-800 önkéntes segíti. A védekezésben eddig mintegy 300 technikai eszközt - beleértve a különböző járműveket is - vetettek be
Tájékoztatott arról is, hogy továbbra is egy eltüntet keresnek, a szombati kutatások is eredménytelenek maradtak. A keresést tovább folytatják. A katasztrófa eddig hét halálos áldozatot követelt. Végezetül Dobson Tibor beszámolt arról, hogy a védekezés során - kisebb, munka közbei baleseteken kívül - komolyabb személyi sérülés nem történt.
Az ajkai zagytározó X. kazettájának északi oldalán a szakemberek 47 centiméter széles repedést mértek még csütörtökön, de ez a vágat péntek estére hét centimétert nőtt. Ezt követően a védelmi bizottság a belügyminiszterrel úgy döntött: kitelepítik Kolontár lakosságát, mert reális veszély áll fenn egy gátszakadásra. A szakemberek vasárnap reggel, a megsérült tározó közelében azt mondták: a repedés mellett egy 40 centiméteres szinteltolódás is van a gátszakasz két fala között, és az "zsanérszerűen nyílik". Úgy vélik, mivel ez a mozgás lelassult, jó esély van arra, hogy elkerüljék a gátszakadást.
Forrás: mno.hu Belföldi hírek - www.belfoldihirek.com