Belföldi hírek

H I R D E T É S
2024.04.20. - Saturday, Konrád, Tivadar napja van.

Támogatott beruházások - közbeszerzés

Hévíz és környékének fejlesztését támogatják

2013. May 19. 12:37
Hévíz és környékének fejlesztését támogatják
Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter Hévizen járt, ahol hangsúlyozta, hogy az itteni repülőtér jelentősége folyamatosan növekszik, és ez Hévíz számára is egyértelműen növekedést jelent. Alig több mint két hete létesült charter összeköttetés Moszkva és a Hévíz-Balaton Airport között, így a korábbinál is több gyógyulni vágyó orosz turista érkezhet Hévízre.

A miniszter szerint  Hévíz és környékének már egy nemzetközi repülőtérre van szüksége. Papp Gábor  polgármester (Fidesz-KDNP) arról szólt, hogy ma Magyarország legnépszerűbb, leglátogatottabb vidéki városa Hévíz, amely tavaly 1 millió 81 ezer vendégéjszakát könyvelhetett el.

Németh Lászlóné

Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter Hévizen járt



Az utóbbi időszakban elnyert fejlesztési támogatásokról is szó esett, így az egregyi városrészben 450 millió forintból megvalósuló tematikus sétaútról, illetve az Alsópáhok, Cserszegtomaj, Nemesbük és Sármellék önkormányzatával konzorciumi partnerségben elnyert közlekedésfejlesztési támogatásról. Ez utóbbi, 196 millió forintos program révén Hévízen elindulhat a helyi járatú buszközlekedés.


MTI/MCOnet
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2024. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu