Hétfőtől élnek a változások
2010. August 15. 13:00Hétfőtől megszűnik a jelzálogalapú devizahitelezés az ingatlanokra. A törvény kihirdetésétől számított harmadik napon több intézkedés is hatályba lép: a társasági adó csökkentése - amely egyébként visszamenőlegesen július 1-jétől lesz érvényes -, az egyenes ági rokonok közötti öröklés és ajándékozás illetékmentessége. Ugyancsak ekkortól szűnik meg a nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adó, így azt a második félévben már nem kell fizetni.
A csomagnak az állampolgárokat közvetlenül érintő elemei közül augusztus 15-én lép hatályba a ház körül végzett munka adómentessége; a bejelentési szabályokat augusztus 15-től, a regisztrációs díjfizetésre vonatkozó rendelkezéseket pedig szeptember 15-től kell alkalmazni.
Szeptembertől él a bérplafon
Szeptember 1-jétől a közszférában bevezetik a kétmillió forintos havi bérplafont. A Magyar Nemzeti Bank (MNB), valamint a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnöke esetében azonban a kihirdetést követő nyolcadik naptól él a szabályozás, mégpedig úgy, hogy az elnök a tárgyév március 1-jétől a következő év február végéig terjedő időszakra vonatkozó, MNB-től, illetve PSZÁF-tól származó havi keresete a Központi Statisztikai Hivatal által hivatalosan közzétett, a tárgyévet megelőző évre vonatkozó nemzetgazdasági havi átlagos bruttó kereset tízszerese.
Október 1-jétől 98 százalékos különadó sújtja a közszférában a végkielégítéseket és egyes jövedelmeket (például a felmentési időnek munkavégzési kötelezettséggel nem járó részre kifizetett munkabért, illetményt, az előző évi szabadságmegváltást), de a szabályozás a 2010. január 1-jétől megszerzett jövedelmekre vonatkozik. Aki október 1-jéig megkapta az adó alá vont pénzt, annak október 31-ig kell visszafizetnie a megszerzett jövedelem 98 százalékát; aki e határidőt követően jogosult végkielégítésre, annak a munkáltató (kifizető) már automatikusan levonja a különadót.
Negyvenöt nappal a kihirdetés után lesz jövedékiadó-mentes a meghatározott mennyiségben főzött pálinka. Ekkortól él a banki különadó is, de azt először szeptember 30-ig kell befizetni, másodszor pedig december 10-ig.
(Forrás: mno.hu)