Családi tragédia Ácson
2010. August 19. 15:20Makula György, az ORFK szóvivőjének korábbi közlése szerint lakossági bejelentésre ment ki két rendőr csütörtök reggel a családi házhoz, majd az ajtót betörték és a lakásban négy holttestet fedeztek fel
A helyszínre két mentőhelikoptert is indítottak, de már nem volt lehetőség az újraélesztésre, - mondta Németh Cecília, az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese.
Léber Gabriella, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője mindössze annyit mondott: a rendőrség nem keres elkövetőt, a cselekmény a házban tartózkodók között játszódott le. Tájékoztatása szerint a helyszíni szemle valószínűleg estig elhúzódik.
Minden kétséget kizáróan az önmagával is végző 28 éves férfi ölte meg 27 éves élettársát és annak két gyermekét csütörtökön a Komárom-Esztergom megyei Ácson
A gyermekek állami gondozásban voltak, és csak a nyári szünidőre engedték el őket nevelőszüleiktől. A helyiek elmondták, hogy az anya, H. Mária az önkormányzatnál dolgozott kisegítőként, a férfi pedig munkanélküli volt; a család másfél éve költözött Ácsra Komáromból. Helybéliek azt mondták, hogy a 28 éves férfi korábban öngyilkosságot kísérelt meg, ezért orvosi kezelés alatt állt.
A Győr-Moson-Sopron megyei Tényőn márciusban történt hasonló családi tragédia; a rendőrség gyanúja szerint az apa családi házukban megölte feleségét, valamint 8 és 5 éves gyermekét, majd önmagával is végzett.
(Forrás: inforadio.hu)