Belföldi hírek

H I R D E T É S
2024.05.25. - Saturday, Orbán napja van.

Belföldi hírek

A tervezett intézkedések 1,5 százalékkal is javíthatják az államháztartás helyzetét

2010. June 13. 08:48
A tervezett intézkedések 1,5 százalékkal is javíthatják az államháztartás helyzetét
Varga Mihály az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta, hogy a nemrég bejelentett gazdaságélénkítő 29 pontos csomag parlamenti elfogadása esetén már július közepén vagy végén megkezdődhet a kormány második akciótervének előkészítése.
Varga Mihály, a Miniszterelnökség államtitkára hangsúlyozta, hogy az Orbán Viktor által most bejelentett 29 pontos akcióterv egy része a magyar gazdaság állapotát feltáró bizottság megállapításain alapul. Orbán Viktor még márciusban kérte fel a bizottságot, de akkor még 2010. augusztus 31-e volt a teljesítés határideje. Az országgyűlési választásokon elért győzelem után azonban kicsit korábbra tolódott ez az időpont.

Varga Mihály kifejtette, hogy többek között az államháztartás hiányával és a környező országokhoz viszonyított lemaradásunkkal foglalkozik a harminc oldalas részjelentés. A bizottság munkájának három fő iránya a gazdasági állapotértékelés, az államháztartás helyzetének elemzése és az előző kabinet által eltitkolt, de az egyensúly szempontjából fontos tételek felderítése volt.

Varga Mihály, a Miniszterelnökség államtitkára

Varga Mihály, a Miniszterelnökség államtitkára

A Miniszterelnökség államtitkára arra is kitért, hogy az országban már mindenki látja, hogy az adórendszer túl bürokratikus, valamint az előző kormány nagyobb adósságot halmozott fel, mint a Kádár-rendszer a teljes működése alatt. Mára már az is világossá vált, hogy a költségvetés adóbevételei felültervezettek, valamint több állami cégnek jelentős adósságállománya van, így a MÁV 290 milliárddal, a BKV körülbelül 80 milliárddal, a Malév 60 milliárddal tartozik. Ezen adósságok mellett még fény derülhet egyéb tartozásokra is, amelyeket mind az államnak kell rendezni - hangsúlyozta Varga Mihály.

Az államtitkár kijelentette, hogy a kormány mindent megtesz azért, hogy a 3,8 százalékos hiánycélt tartani tudja, vagy legalábbis minél közelebb maradjon hozzá. Az akcióterv elfogadása esetén 1-1,5 pontos javulást várnak az államháztartás hiányában, majd a további javulás érdekében július elején megkezdik a második intézkedéscsomag előkészítését.

Varga Mihály a kitért terveikre is, melyek között kiemelt helyen áll a munkahelyteremtés, a rend megszilárdítása, az egészségügy talpra állítása és a családok megerősítése.

A fideszes politikus megerősítette a hírt, hogy a demográfiai helyzet javítása érdekében a gyermeket nevelő családok jövedelmének egy részét adómentessé teszik.

Az adócsökkentés és egyszerűsítés, valamint az egykulcsos, illetve a családi adózás fokozatos bevezetése a gazdaság élénkítését, a munkahelyteremtést és a gyermekvállalást támogatja, emellett a fekete gazdaság visszaszorítását is szolgálja - zárta gondolatait Varga Mihály.

(Forrás: inforadio.hu)

Belföldi hírek - www.belfoldihirek.com

-ba-
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2024. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu