A szakképzés fejlesztésére van szükség
2010. August 10. 22:08Czomba Sándor a szakmunkásképzés átalakításáról kifejtette: most a 9-10. osztályos közismeretis, pályaorientációs évfolyamok után kezdődik a szakképzés. Álláspontja szerint ugyanakkor már ekkor célszerű lenne elkezdeni a szakképzést. A hároméves képzési idővel gyorsan és hatékonyan, már 17 éves korban képzett szakembereket lehet kibocsátani a munkaerőpiacra. Hozzáfűzte: szeptemberben már indul az előre hozott szakképzés, de ezzel párhuzamosan működik majd az eredeti, 5-6 éves szakképzési rendszer is.
Különösen az alapszakmák tekintetében vizsgálják a hároméves szakmunkásképzés bevezetésének lehetőségét. Azt is megfontolandónak tartja a kormány, hogy egy negyedik évet tisztán gyakorlati képzéssel kellene eltölteniük a szakmunkástanulóknak. A jó szakképzési rendszer a foglalkoztatás növelésének és a munkanélküliség kezelésének az eszköze - mondta az államtitkár
Czomba Sándor beszélt arról is, hogy a vállalkozóknak csupán 1,5 százaléka vesz részt a szakképzésben. A kört bővíteni kell, s a finanszírozás átalakításával ösztönözni kell a vállalkozásokat a szakmunkásképzésben való részvételre. A kormány azon célkitűzésének megvalósításához, amely szerint 10 év alatt egymillió új munkahelyet kíván létrehozni Magyarországon, az is szükséges, hogy a mindennapokban hasznosítható tudást adjanak a szakmunkásoknak - közölte.
Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke hozzátette: Magyarországon mindössze 0,5 millió ember végez tényleges termelőmunkát, miközben 1,5 millióra lenne szükség. Az új szakképzési rendszer középpontjába a vállalati gyakorlati képzést kell állítani, amelynek egyik motorja a tanulókkal kötendő szerződés. Parragh László szerint ennek intézményrendszerét meg kell erősíteni, mivel az segíti a sikeres munkavállalói életre való felkészítést. Az MKIK statisztikáira hivatkozva elmondta: a szakiskolákban tanuló diákok átlagosan 30 százaléka tud elhelyezkedni a szakmájában a végzést követő 9 hónapon belül.
(Forrás: mno.hu)