A diákoknak lehetősége lesz majd határ menti településekre is ellátogatni
2010. August 12. 19:30Pokorni Zoltán, az Országgyűlés oktatási bizottságának elnöke a törvény fontosságát érintően interjúja elején leszögezte: "Szegényebb városokban, és bajban lévő települések eddig nem engedhették meg maguknak és képtelen lennének kigazdálkodni azt, hogy diákjainak lehetősége legyen határon túli területekre utazniuk." Majd hozzátette, hogy egy költségvetési támogatást hagytak jóvá, melynek köszönhetően az ország valamennyi diákja határ menti településekre látogathasson el. A pályázati úton történő finanszírozás annyit tesz, hogy meg kell indokolnia az intézményeknek az igényelt támogatás okát.
Pokorni Zoltán az m1 Ma reggel című műsorában 2010. augusztus 12.
"Hogy célunk-e, hogy a határon túli magyar diákok is jöhetnek-e majd ide!? A kérdésre a válasz egyértelműen igen." - emelte ki Pokorni Zoltán.
Azon felvetésre miszerint a diákok miután megismerik az iskolapadban a múltat és a jelent pedig meg kell tapasztalniuk, ehhez Pokorni Zolát szerint arra van szükség, hogy a diákok közelebbi (akár családi kapcsolatok útján is) élményt és tapasztalatot szerezhetnek. Tapasztalatait külön kiemelte: Szakiskolásoknak közös gyakorlatot, közös munkát is meghirdető pályázati felhívásokat is írtak már ki Intézmények, hogy a diákok szakmai tapasztalatokat is szerezhessenek.
(Forrás: fidesz.hu)
Belföldi hírek - www.belfoldihirek.com
*MA*