A befektetői letelepedés jogintézményét a Parlament elé terjesztették
2012. October 30. 10:11
A Fidesz megteremtené a befektetői letelepedés jogintézményét, amelyet állampapír-vásárlással kapcsolna össze, de az úgynevezett letelepedési államkötvénnyel is az állam finanszírozását segítenék.
Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője, valamint Babák Mihály és Kapus Krisztián a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvényt módosítaná.
A hatályos törvény szerint ha fennáll a különös méltánylást érdemlő körülmény, akkor a harmadik országbeli állampolgár az idegenrendészetért és menekültügyért felelős miniszter döntése alapján bizonyos feltételek nélkül is kaphat nemzeti letelepedési engedélyt.
"Jelen javaslat azért köti az állampolgárság megszerzését állampapír-vásárláshoz, mert ezzel is segíteni kívánja az állam finanszírozását. A letelepedés ezen formája iránt folyamodók más közvetlen befektetései pedig élénkítő hatást fejtenek ki a hazai ingatlanpiacra, kereskedelemre és befektetési piacokra" - írta indoklásában Rogán Antal, Babák Mihály és Kapus Krisztián.
Forrás: fidesz.hu