Nagyszabású támogatott beruházások Szolnokon
2014. April 27. 20:20
Az ír tulajdonú McHale Hungária Kft. szolnoki gyáregységében adtak át nemrég egy beruházást, amely az Új Széchenyi Terv támogatásával valósult meg.
Az 5 ezer négyzetméteres létesítmény a cég gyártástechnológiai fejlesztésére hivatott, 936,5 millió forint összköltségű projektjének keretében készült el, az uniós támogatás mértéke 50 százalék volt. A fejlesztés több mint 160 munkahely stabilizálását, valamint 60 új közvetlen és 30 új közvetett munkahely létrehozását teszi lehetővé. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter az ünnepélyes tadáson hangsúlyozta: minden olyan fejlesztés, amely újabb munkahelyeket teremt, ipari kultúrát terjeszt, rendkívül fontos, hiszen általa a magyar vidék is erősödik.
Átadták a megújult vásárcsarnokot is Szolnokon, amelyet részben pályázati pénz tett lehetővé. Szalay Ferenc polgármester és dr. Bene Ildikó országgyűlési képviselők az átadó ünnepségen méltatták a beruházás fontosságát, kiemelve, hogy a tanyasi árusítók számának növelésével még több család megélhetése válik biztosabbá.
Forrás: szolnok.hu
-kt-