Belföldi hírek

H I R D E T É S
2021.12.09. - csütörtök, Natália napja van.

Támogatott beruházások - közbeszerzés

Több beruházást is támogat az állam, ami az újraindítás sikerét jelzik

2021. június 08. 11:43
Több beruházást is támogat az állam, ami az újraindítás sikerét jelzik

Három beruházást támogat az állam, mely a gazdaság újraindításának sikerét jelenti- jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A bejelentett 3 beruházás összértéke 96 milliárd forint, melyből a Hanon System Hungary Kft 18 milliárd forinttal részesedik, melyhez 4,6 milliárd forinttal járul hozzá az állam. A dél-koreai vállalat elektromos autókba kerülő klímarendszerek gyártási kapacitását bővíti és 40 új kolléga felvételét tervezi a beruházással- jelentette be Szijjártó Péter.

 

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Min Sung-gal, a Hanon System Kft vezérigazgatójával

Szijjártó Péter fontos befektetőnek és kiváló technológiafejlesztési partnernek tartja a távol-keleti állam vállalatait. Tavalyi év során a két ország közötti kereskedelmi forgalom 28 %-kal bővült, amely az idei év első negyedévében további 25 %-kal nőtt.

 

A külgazdasági és külügyminiszter úgy gondolja, hogy az újraindításhoz a sikeres oltási kampány és a munkahelyteremtésre összpontosító gazdaságpolitika mellett fontos volt, hogy hazánk erősítse kapcsolatatait a Távol-Kelettel, melynek egyre inkább meghatározóbb szerepe van a világgazdaságban.

 

Min Sung, a Hanon Systems Hungary Kft. vezérigazgatója kiemelte, hogy Magyarország 30 éve kedvező feltételeket biztosít a működésükhöz, ezért kötelességüknek érzik, hogy hozzájáruljanak a fenntarthatósághoz. Bíznak benne, hogy a cég tevékenysége a Föld jövőjét is szolgálja.

 

A világ egyik legnagyobb autóipari klímatechnikai beszállítója a Hanon System Kft, melyet 1986-ban alapítottak és világszerte 51 országban gyártó üzemet és 3 innovációs központot üzemeltet. A vállalat termékeit többek között a Ford, Audi, Volvo és Renault is használja.

 

A cég székesfehérvári telephelye közel 1600 munkavállalóval állít elő alkatrészeket. A vállalat 2001-ben a nógrádi Rétságon, 2019-ben pedig Pécsett épített újabb gyárakat. A Hanon Systems Hungary Kft nettó árbevétele 2019-ben több mint 65 milliárd forint volt, míg 2020-ban 58 milliárd forintot értek el, főleg külföldi értékesítésből.

 

BG

Forrás: MTI/Fotók Balogh Zoltán

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2021. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu