Újabb két pályázati lehetőséggel bővül a Magyar falu program
2020. April 20. 13:43
Két új pályázat jelent meg a Magyar falu program keretében, óvodák játszóudvarai és nyilvános játszóterek újulhatnak meg a magyar kistelepüléseken, valamint a közterületek karbantartásához szükséges eszközöket is vásárolhatnak a magyar falvak.
Az önkormányzat tulajdonában lévő játszóterek felújítását, építését, valamint az óvodai játszóudvar és kültéri játékok, eszközök vásárlását célozza az "Óvodai játszóudvar és közterületi játszótér fejlesztése" alprogram. Az egy-egy fejlesztésre maximálisan igényelhető támogatási összeg 5 millió forint, a pályázati keret 2 milliárd forint. A "Közterület karbantartását célzó eszközbeszerzés" elnevezésű alprogram a belterületi közterületek megfelelő karbantartásához, közparkok, járdák, járda melletti zöldterületek, emlékhelyek fenntartásához, gondozásához járul hozzá új eszközök, munkagépek beszerzésén keresztül. A helyhatóságok által maximálisan igényelhető támogatási összeg 15 millió forint, az alprogramra pedig 3 milliárd forint áll rendelkezésre. A most induló két alprogramra együttesen 5 milliárd forint forrást biztosít a kormány.