Újabb egészségügyi szűrőprogram indul
2018. August 23. 14:57
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Kovács Attila országos tisztifőorvos bejelentette: vastag- és végbélszűrési program indul ősztől uniós és hazai forrásból.
Ismertetésük szerint a háziorvosok bevonásával induló önkéntes szűrőprogram két lépcsőből áll majd. Az első szűrésnél székletmintát kell küldeni a vizsgálatot végző laboratóriumba. Ezt követően már csak azokat hívják be a kolonoszkópiás vizsgálatra, akiknél a minta alapján gyanú merül fel arra, hogy polipjuk vagy daganatuk van. Közölték, a vastag- és végbélrákszűrést kétévente megismétlik majd, a vizsgálandók első csoportja várhatóan szeptemberben kapja meg a meghívólevelet. Az egészségügyi kormányzat várakozásai szerint a következő két évben mintegy 2,4 millió - 50 és 70 év közötti - férfi és nő vesz majd részt a programban.
MTI/T.D.