Belföldi hírek

H I R D E T É S
2024.03.29. - Friday, Gedeon napja van.

Rövid hírek

Tovább emelkedik a lakásépítések száma

2019. November 09. 16:36
Tovább emelkedik a lakásépítések száma

A meghozott kormányzati intézkedéseknek is kiemelt szerepe van abban, hogy az idei első három negyedévben már 10.300 új lakás épült, valamint 2,7 százalékkal több építési engedélyt adtak ki, mint egy évvel korábban. Az eddigi folyamatok alapján 2019 egészére nézve folytatódhat az újonnan épített lakások számának emelkedése.

A Pénzügyminisztérium közleménye szerint a kormány lakáspolitikájának középpontjában változatlanul az áll, hogy a családok saját otthonhoz jutását támogassa. Ehhez nyújt érdemi segítséget a Családi Otthonteremtési Kedvezmény, a Családvédelmi Akcióterv részeként idén júliustól pedig már a kistelepüléseken élők számára szintén elérhető a program, így a Falusi CSOK keretében használt lakás vásárlására, illetve felújítására nyílik lehetőség. Kiemelendő, hogy a főváros mellett a községekben emelkedett a legjelentősebben, 4,4 százalékkal a kiadott építési engedélyek száma az újonnan épített lakások 6,4 százalékos növekedése mellett az előző év azonos időszakához viszonyítva. A lakáspiaci folyamatok azt mutatják, hogy a 2008 utáni drasztikus visszaesést követően tovább folytatódik a hazai 4,4 milliós lakásállomány minőségi megújulása és mennyiségi javulása.

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2024. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu