Belföldi hírek

H I R D E T É S
2024.04.20. - Saturday, Konrád, Tivadar napja van.

Rövid hírek

Több mint duplájára emelték az Otthon Melege Program keretösszegét

2018. November 23. 14:55
Több mint duplájára emelték az Otthon Melege Program keretösszegét

A kormány két és félszeresére emelte az Otthon Melege Program keretösszegét, így még többen tudnak olyan hűtőt, fagyasztót, illetve mosógépet beszerezni, amelyek hozzájárulnak a rezsiszámlák csökkentéséhez.

Weingartner Balázs, fenntarthatóságért felelős államtitkár elmondta: a kormány kiemelt célja, hogy mindenki be tudja szerezni az igényelt gépet, ezért a program 2 milliárd forintos keretösszegét 5 milliárd forintra emelték. Közölte: a minisztérium 30-50 százalék közötti pályázati többletre számított, azonban míg tavaly az érintettek 63 ezer pályázatot nyújtottak be, idén 119 ezer igény érkezett. Régiónként átlagosan 15-20 pályázatot küldtek be, a legtöbb pályázat pedig Észak-Magyarországról érkezett. Elmondta: a programban 2015 óta meghirdetett pályázatoknak köszönhetően az ország 260-270 millió kilowattórát spórolt meg, ami nagyságrendileg 80 ezer háztartás éves energiafogyasztását jelenti. 

 

MTI/T.D.

 

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2024. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu