Több mint 53 milliárd forintos innovációs pályázatokat írtak ki
2020. May 30. 08:59
A kormány elfogadta az Innovációs és Technológiai Minisztérium kutatás-fejlesztési és innovációs stratégiáját, amelynek részeként több mint 53 milliárd forint összegű pályázati lehetőség nyílt meg a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap 145 milliárdos keretösszegéből - mondta az innovációs és technológiai miniszter.
Palkovics László kifejtette: a négy új pályázat az "innovációs lánc" minden szereplőjét érinti, támogatást nyerhetnek a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv), a nagyvállalatok, az egyetemek és a vállalkozások közötti együttműködések is. A kiírások a munkahelyteremtést, a meglévő munkahelyek megőrzését és kiemelten a kkv-k kutatás-fejlesztési, innovációs képességének erősítését szolgálják. A miniszter felidézte, hogy Magyarország globális szinten a 30-35. helyen, Európában a 20-23. helyen szerepel az innovációt tekintve, és megjegyezte, hogy ezek jó eredmények, de azt nem indokolják, hogy elégedettek legyünk. Magyarország 2018-ban a bruttó hazai össztermék 1,53 százalékát fordította kutatás-fejlesztésre, de 2030-ra ezt a mértéket szeretnék 3 százalékra emelni - jelezte a tárcavezető.
MTI/T.D.