Belföldi hírek

H I R D E T É S
2024.04.18. - Thursday, Andrea napja van.

Rövid hírek

Több mint 50 ezren álltak munkába az új foglalkoztatási programmal

2019. November 19. 13:56
Több mint 50 ezren álltak munkába az új foglalkoztatási programmal

Már több mint 50 ezer álláskereső és közfoglalkoztatott helyezkedett el a versenyszférában a Munkaerőpiaci reformprogrammal tavaly augusztus óta, ez nagyban hozzájárult a munkanélküliség érdemi csökkenéséhez - mondta Varga Mihály.

A pénzügyminiszter közölte: a jelenleg 15 megyében futó projektet 2020 elején kiterjesztik az ország teljes területére, így azt követően minden munkaügyi hivatalban hatékonyabbá válhat az álláskeresők közvetítése a vállalkozások felé. A kormány célja, hogy mindenkinek, aki képes és tud dolgozni, legyen munkája, ezzel összhangban a program főként a foglalkoztatási szempontból hátrányos helyzetű csoportokat célozza meg - jelentette ki Varga Mihály. Rámutatott: a Munkaerőpiaci reformprogram erősíti az állami foglalkoztatási hivatalok és a vállalatok közötti kapcsolatot, így a helyben található, be nem jelentett álláshelyek feltárásával a vállalkozások gyorsabban juthatnak a fejlődésükhöz szükséges munkaerőhöz. A miniszter kifejtette, az álláskeresők így - az előszűrést követően - célzottan olyan munkáltatókhoz kerülhetnek, amelyek nagy valószínűséggel alkalmazni is tudják őket a készségeik, képességeik tudatában. Varga Mihály az elért eredményekről szólva kiemelte: 2010 óta mintegy félmillió, korábban inaktív munkavállalót sikerült visszavezetni a hazai munkaerőpiacra, ennek eredményeként az aktivitási ráta közel 73 százalékra emelkedett.

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2024. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu