Több mint 3 milliárddal támogatják a tehetségeseket
2018. March 24. 08:00
Elérhető a Nemzeti Tehetség Program 2018-as kiírása, idén több mint hárommilliárd forint jut a tehetségek támogatására - mondta el Balog Zoltán.
Az emberi erőforrások minisztere közölte, hogy nyílt és meghívásos pályázatok szerepelnek a kiírásban. Felidézte, hogy a program 2008-ban, egy másik kormány alatt indult. Ugyanakkor szavai szerint nincs, aki támadja a kezdeményezést: ötpárti egyetértéssel fogadták el tíz éve azt a határozatot, amely elindította. A jelenlegi kormány jobbá tette a programot, amely Kárpát-medenceivé vált - mondta a miniszter, kijelentve: a magyar tehetség akkor is magyar tehetség, ha Kolozsváron vagy Beregszászon született. Az egyik legsikeresebb pályázatnak a Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíjat nevezte, amelyre 2018-ban már csaknem 350 millió forintot fordítanak, 50 millióval többet, mint korábban.
MTI/T.D.