Ösztöndíjprogram indult egészségügyi hallgatóknak
2019. January 16. 13:26
Csaknem másfél milliárd forintos keretösszeggel hirdetett pályázatot az Állami Egészségügyi Ellátó Központ az egészségügyi felsőoktatási alapképzésben részt vevő, nappali és levelező munkarendben tanuló hallgatóknak.
Azok a hallgatók nyújthatják be az igényüket, akik legalább az első félévüket sikeresen befejezték. Ők nyertes pályázat esetén visszamenőleg a teljes tanévre megkapják az ösztöndíjat, összesen 640 ezer forintot. Nagy Zoltán Zsolt, a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karának dékánja elmondta: a pályázati kiírásnak gyakorlatilag mind a 3500 hallgatójuk megfelel. Hozzátette, hogy az elbírálás során előnyt élveznek majd az ápolónak, mentőtisztnek, védőnőnek tanulók, mivel ezek hiányszakmák, de a többi egészségtudományi területről ugyanúgy lehet pályázni. A pályázatok benyújtási határideje március 18-a.