Nyaralóhajó turizmus program indul
2017. December 10. 11:44
Kísérleti jelleggel a Felső-Tiszavidéken és a Bodrogon indítja el a kormány a nyaralóhajó turizmust, a programra 4,6 milliárd forintot szánnak, amelyből 20 hajót vásárolnak, kijelölik a vízi utakat és kikötőket építenek.
2018-ban először a Tiszán Kiskörétől Vásárosnaményig, a Bodrogon pedig Tokajtól a szlovák határig indul el a szolgáltatás a MAHART Magyar Hajózási Zrt. részvételével. Amennyiben sikerül hajózhatóvá tenni, később a Keleti Főcsatorna is bekapcsolódik a programba, amelynek segítségével Hajdúszoboszlóig, valamint a Hortobágyig érhetnek el hajóval a turisták.
MTI/T.D.