Nem származhat EU-s, pénzügyi hátrányunk migránspolitikánkból
2015. December 18. 14:53
A külgazdasági és külügyminiszter szerint elfogadhatatlan lenne, ha a bevándorlási válság kezelésével kapcsolatos véleménykülönbség miatt bosszúból el akarnák venni a Magyarországnak szabály szerint járó, az országot megillető uniós forrásokat.
Szijjártó Péter ezt arra reagálva közölte 2015. december 17. az MTI-vel, hogy Werner Faymann osztrák kancellár a Die Welt című lapban megjelent interjújában azt mondta: a keretet jövőre felülvizsgálják, és akkor majd "nagyon alaposan megnézzük", hogy "a menekültkérdésben" mely tagországok zárkóztak el a szolidaritástól. A magyar külgazdasági és külügyminiszter mindezzel kapcsolatban úgy elmondta: az osztrák kancellár félreérti a helyzetet. Az uniós források "nem könyöradományok vagy humanitárius támogatások", hanem járnak a tagállamoknak, köztük a közép-európaiaknak - magyarázta. Egyúttal emlékeztetett: Magyarország megnyitotta piacát a nemzetközi - alapvetően nyugat-európai - gazdasági szereplők előtt, akik így nagyon sok profitra tehettek szert. Így a régebbi EU-tagállamok is legalább annyit profitálnak a közép-európai országok uniós tagságából, mint ők maguk - mutatott rá.
MTI / MCOnet