Belföldi hírek

H I R D E T É S
2024.04.19. - Friday, Emma napja van.

Rövid hírek

Megtartotta első ülését a Nemzeti Tudománypolitikai Tanács

2020. March 06. 16:06
Megtartotta első ülését a Nemzeti Tudománypolitikai Tanács

A Nemzeti Tudománypolitikai Tanács csütörtökön megtartotta első ülését, amelyen az ország jövője szempontjából meghatározó kérdéseket vitatott meg - jelentette be az innovációs és technológiai miniszter az eseményt követően.

Palkovics László közölte, hogy az alakuló ülésen megvitatták a kutatási, fejlesztési és innovációs (kfi) támogatások hatásait elemző kormányjelentést. A dokumentum megállapítja, hogy a kfi-célú források nemzetgazdasági és vállalati szempontból is hatékonyabban hasznosulnak, mint a más területekre irányuló beruházások. Kedvező hatásai más támogatási típusoknál lassabban jelentkeznek, ugyanakkor tartósabban, hosszabb távon érvényesülnek - fejtette ki a miniszter. A miniszter szerint az állami kfi-ráfordításokat egyenletesen és tartósan kell emelni a következő évtized elejére a GDP 3 százalékáig. A kfi-támogatások éves szinten 0,3 százalékkal növelik a bruttó hazai terméket (GDP), ennek összegéhez 848 forinttal járul hozzá minden 1000 forintnyi támogatás, tehát más támogatási formákkal összevetve a második legjobb eredményt hozzák. A véglegesített stratégia az első fél évben az Európai Bizottság elé kerülhet, hogy 2020 végéig elkészülhessen a hozzá kapcsolódó cselekvési terv, a monitoring és az értékelési rendszer is. A kormány mind a kfi-stratégiáról, mind a NKFI Alap programstratégiájáról a tanács véleményének figyelembe vételével dönt - közölte Palkovics László.

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2024. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu