Megoldódni látszik a mezőgazdaság szakemberhiány
2017. November 08. 14:53
A Mezőgazdasági Gépforgalmazók Országos Szövetsége és a Földművelésügyi Minisztérium által indított képzési és karrier program megoldást nyújt a mezőgazdaság szakemberhiányának megszüntetésére. A programnak köszönhetően idén ősszel minden eddigi rekordot megdöntve 2700 mezőgépész diák kezdte meg tanulmányait.
Az átfogó képzési és karrier program célja, hogy duális képzés keretében, gyakornoki és ösztöndíj programokkal támogassa a mezőgépész diákokat abban, hogy az oktatási intézményekkel együttműködő cégeknél gyakorlati órák és kurzusok keretében sajátíthassák el a naprakész tudást. „Az együttműködés és cselekvés mára kézzel fogható eredményeket hozott. Öt év alatt duplájára nőtt a mezőgazdasági gépésznek tanulók száma" - mondta Harsányi Zsolt, a MEGFOSZ elnöke.
FM/T.D.