Belföldi hírek

H I R D E T É S
2024.04.19. - Friday, Emma napja van.

Rövid hírek

Megalapították a Közlekedési Innovációs Díjat

2019. July 31. 12:35
Megalapították a Közlekedési Innovációs Díjat

A közlekedéssel foglalkozó tehetséges fiatalok felkarolása, Magyarországon maradásuk elősegítése érdekében a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. kezdeményezésére a NÚSZ Zrt. a Közlekedéstudományi Egyesülettel közösen megalapította a szakma csúcselismerését, a Közlekedési Innovációs Díjat.

Fónagy János, a KTE elnöke, aki egyben a nemzeti vagyonnal kapcsolatos ügyekért felelős államtitkár is, hozzátette, a közlekedési ágazat jelentőségét mutatja, hogy 2018-ban naponta 7,5 millió ember utazott a helyi és a helyközi közlekedésben, az egész éves vasúti utazások száma tavaly 150 millió, az autóbuszos közeledésé 480 millió, míg a helyi közlekedést 2,2 milliárd volt. Ennek a rendszernek a működtetéséért közel 100 ezer ember felel, akik között megtalálhatóak a tervezők, és a működésért felelős szakemberek is. Ezzel a most alapított díjjal az ágazatban dolgozók szakmai elkötelezettségét kívánják szolgálni. Bartal Tamás, a NÚSZ Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a díjra a 40 év alatti fiatal mérnökök, illetve a mérnökképzésben résztvevő egyetemi hallgatók pályázhatnak, ha a közlekedés területén létrehozott találmánnyal, szabadalommal, projekttel vagy tudományos eredménnyel rendelkeznek. A pályázatok beadási határideje szeptember 15-e.

 

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2024. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu