Másfélszeresére nőtt a bölcsődei férőhelyek száma
2018. August 21. 15:15
Novák Katalin, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár sajtótájékoztatón közölte: soha nem volt ennyi bölcsődei férőhely Magyarországon, 2010-hez képest a másfélszeresére emelkedett a szám.
Jelenleg 48 ezer hely van az országban, de ezt szeretnék a következő években 60 ezerre emelni. Elmondta, az elmúlt években több mint 120 milliárd forintot fordítottak bölcsődei és óvodai férőhelyekre. Ebből csaknem ötezer új bölcsődei helyet hoztak létre és 11 ezret újítottak fel, az óvodák esetében pedig több mint 3100 új hely és több mint 58 ezer hely fejlesztése valósult meg. Novák Katalin kitért arra is, hogy az elmúlt években megújították a bölcsődei ellátórendszert és új típusú bölcsődék kialakítását is lehetővé tették: a hagyományos mellett már mini, családi és munkahelyi bölcsődék is működnek. Megjegyezte, csaknem 20 százalékkal nőtt a bölcsődei dolgozók száma, és egyre emelkedik a felsőfokú végzettségűek aránya is, köszönhetően a továbbképzési lehetőségeknek.
MTI/T.D.