Kína magyar vasutat épít
2015. November 19. 15:38
Magyarország és Kína képviselői 2015. november 19-én Pekingben parafálták azt a kormányközi megállapodást, amelynek jövő heti várható aláírásával megnyílik az út a Belgrád-Budapest vasútvonal felújításához – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kétnapos pekingi tárgyalásait követően az MTI-vel.
Szijjártó Péter kifejtette: a Budapestet Belgráddal összekötő vasútvonal 166 kilométeres magyarországi szakaszát felújítják, villamosítják, modern biztosító berendezésekkel látják el, illetve a jelenlegi egy vágány mellé még egyet építenek, amelyet alkalmassá tesznek 740 méter hosszú teherszállító szerelvények közlekedésére. A két főváros között az új vasúti pályán közlekedő személyvonatok menetideje két és fél órára csökken, korszerűbbé válik az elővárosi közlekedés is. A magyarországi szakasz költsége várhatóan meghaladja a 470 milliárd forintot. A kormányközi szerződés véglegesítésével Kína és a közép-, illetve kelet-európai országok csúcstalálkozóján megtörténhet az aláírás.
Külgazdasági és Külügyminisztérium / MCOnet