Gyümölcsfeldolgozó üzem épül Nógrád megyében
2018. May 18. 12:21
A Vidékfejlesztési Program keretében mintegy félmilliárd forintból valósult meg az élelmiszeripari beruházás Nógrád megyében. A támogatásnak köszönhetően a Berkenye Faluszövetkezet egy új fagyos tárolót, feldolgozó épületet, valamint egy göngyölegraktárt alakíthattak ki és lehetőség nyílt jelentős technológiai fejlesztések végrehajtására is.
Dr. Viski József, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztési programokért felelős helyettes államtitkár szerint a Nógrád megyében megvalósult, közel egymilliárd forintos beruházás is jól példázza az élelmiszeripar folyamatos fejlesztésre, innovációra való képességét és igényét. A Vidékfejlesztési Program mezőgazdasági termékek értéknövelését támogató pályázatának keretében közel 170 milliárd forint került elkülönítésre, amely forrásra jelentős igény mutatkozott. A beérkezett kérelmek közül a Miniszterelnökség már több mint 600 darabot – köztük a Berkenye Faluszövetkezet fejlesztési elképzeléseit – támogatott, mintegy 111 milliárd forint összértékben – tette hozzá.
M/T.D.