Fidesz-KDNP: kiszámíthatóság és megbecsülés az egészségügyben és a pedagógusoknál
2017. January 29. 08:42
A kormánypártok szerint a létbizonytalanság helyett kiszámíthatóság, a megalázás helyett megbecsülés tapasztalható ma az oktatásban és egészségügyben a szocialista kormányzáshoz képest.
Hollik István kereszténydemokrata képviselő hangsúlyozta, hogy 2010-óta a Fidesz-KDNP-kormányok folyamatosan pótolják az oktatásból, egészségügyből korábban kivont összegeket, ennek nyomán béremelések indultak el elsőként a pedagógusoknál, majd az egészségügyben. Kiemelte, hogy tavaly szeptemberben az ápolók bérfejlesztése is elindult, amelynek mértéke 2019-re 65 százalék lesz, a szakorvosok, szakgyógyszerészek bére pedig két év alatt 207 ezer forinttal emelkedik.
/T.D.