Fejlesztették a nemzeti levéltár közigazgatását
2018. July 10. 12:57
Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériumának közigazgatási államtitkára közölte: a kormány mintegy kétmilliárd forinttal támogatta a Magyar Nemzeti Levéltár közigazgatási eljárásokhoz szükséges fejlesztését.
A projekt célja az állampolgárok és a közigazgatási intézményrendszer számára nyújtott szolgáltatások egyszerűsítése, azok elektronikussá tétele és országos kiterjesztése. Az államtitkár ismertetése szerint az MNL új fejlesztése olyan elektronikus szolgáltatáscsomagot alakít ki, amelynek segítségével a hivatali ügyek intézéséhez automatikusan biztosítja a kérelmezők vagy az ügyintéző szervek részére a szükséges igazoló iratanyagot. Latorcai Csaba azt is kiemelte, hogy a levéltáros szakma tekintélyt szerzett magának és évről évre egyre több fiatal választja hivatásának.
MTI/T.D.