Évek óta töretlen a reálbér-emelkedés
2018. August 22. 13:12
Öt és fél éve töretlenül emelkednek a reálbérek hazánkban: a bruttó keresetek 11,9 százalékkal, a reálbérek ismét kimagasló mértékben, 9,4 százalékkal nőttek az első félévben – jelentette ki a pénzügyminiszter. Varga Mihály hangsúlyozta, ennek köszönhetően jelentősen erősödött Magyarországon a lakossági fogyasztás és a pénzügyi megtakarítások összege is.
A pénzügyminiszter elmondta: a bérnövekedést a jövő évi költségvetés is nagymértékben támogatja, hiszen a 2016 novemberében megkötött hatéves bérmegállapodás értelmében tovább csökken a szociális hozzájárulási adó mértéke, illetve a közszférában is folytatódnak a bérfejlesztések – tette hozzá. Emellett folyamatosan emeli a reálkeresetek növekedési ütemét a közfoglalkoztatotti létszám jelentős csökkenése is, hiszen a versenypiaci bérek - ahova a közfoglalkoztatottak egyre nagyobb számban átmennek - jóval magasabbak.
PM/T.D.