Épül az első dél-budai református gimnázium
2018. March 15. 13:21
Letették az első dél-budai református gimnázium alapkövét, melyen Balog Zoltán elmondta: 2010 óta 471 iskola újult meg 130 milliárd forintból, 2019-ig 398 településen 527 iskola rekonstrukciója zárul le, ebből 329 a leghátrányosabb térségekben. Mindez az iskolások ötödét, mintegy 200 ezer tanulót érint.
Németh Zsolt, a térség országgyűlési képviselője az alapkőletétellel kapcsolatban kijelentette: "Értéket teremtünk és hagyunk hátra. Ez a mi reformátusságunk." Dél-Budán az elmúlt harminc évben egyetlen iskolabezárás sem volt, a városrész hatalmas lendülettel fejlődik - tette hozzá. A Rózsakerti Demjén István Református Általános Iskola a tervek szerint jövő szeptemberben-év végén egészül ki új épületekkel, és mintegy ezer gyermek járhat majd az első dél-budai református gimnáziumba.
MTI/T.D.