Egyszülős központ nyílt
2018. May 28. 13:16
Megnyílt az ország első egyszülős központja Budapest VIII. kerületében. Az állami segítséggel létrehozott civil intézményben a kávézó és a játszóház mellett segítő szakemberek várják az egyedülálló szülőket, akik akár mobilirodaként is használhatják a közösségi teret.
Novák Katalin, család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az átadáson azt hangoztatta, a központ üzenete, hogy az egyedülálló szülők sincsenek egyedül, számíthatnak a civil-társadalmi szervezetek, a sorstársak és a kormány támogatására is. Sára Botond (Fidesz-KDNP), a VIII. kerület alpolgármestere elmondta: kerületben élő családokat a városvezetés babacsomaggal, nyári táborral támogatja, tavaly lakáspályázatot írtak ki egyedülálló szülőknek, és örömmel fogadták be az egyszülős központot is, amelynek létrehozását 11,5 millió forinttal támogatták.
MTI/T.D.