Csökken a tanévkezdést jelentő teher
2018. September 01. 08:00
A kormány folyamatosan növeli a családok anyagi támogatását, így évről évre kevesebb terhet jelent a tanévkezdés - mondta Novák Katalin, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár.
Novák Katalin közölte, a szeptemberi családtámogatásokat évek óta előrehozottan elutalják augusztus végén. Az esedékes támogatások a héten érkeztek meg az 1,2 millió érintetthez, a több gyereket nevelő családokban ez akár a 100 ezer forintot is elérheti. Az államtitkár elmondta azt is, hogy az 1-9. osztályban ingyenes a tankönyvellátás, ami több tízezer forintos megtakarítást jelent mintegy egymillió diák családjának. Kitért arra is, hogy a tanév során a családok számíthatnak az ingyenes és kedvezményes étkeztetésre, az erre fordított összeget és a jogosultak körét folyamatosan bővítették az elmúlt években.
MTI/T.D.