Átalakul az állami tisztviselők képzésének rendszere
2016. September 22. 08:14
Az átalakítás és a megújítás célja egy versenyképesebb, naprakészebb közigazgatás kiépítése, amely hozzájárul egy jól működő gazdasághoz és a polgári társadalom megerősítéséhez is.
A Miniszterelnökség közigazgatási államtitkára, Vidoven Árpád emlékeztetett arra, hogy 2010-ben elkerülhetetlenné vált, hogy a kormány új alapokra helyezze az elavult magyar közigazgatást, amely inkább akadályozta az ország gyorsabb, sikeresebb és versenyképesebb fejlődését. Patyi András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora elmondta, az emberekre, ügyfelekre irányuló közigazgatási működés erősítése, folyamatos fejlesztése áll a projekt középpontjában.
/T.D.