A Világbank növelte a magyar gazdaság növekedését
2019. January 09. 14:49
Már az összes jelentős nemzetközi szervezet felfelé javította Magyarország 2018-as gazdasági növekedésének a mértékét. A sort most a Világbank is folytatta: 0,5 százalékponttal emelte a tavaly júniusi prognózisához képest hazánk gazdasági növekedését.
A Világbank nemzetközi szakértői már 4,6 százalékra teszik a hazai gazdaság 2018-as növekedési ütemét. A mérsékelt infláció és az alacsony kamatok továbbra is kedvezően hatnak a fejlődési folyamatokra Magyarországon – olvasható az elemzésben. Mindemellett az egyre bővülő fogyasztás és az erősödő piaci szolgáltatások, valamint a beruházási ráta folyamatos emelkedése továbbra is lendületben tartja a magyar gazdaságot. Pénzügyminisztérium a következő évekre vonatkozó, konzervatív világbanki prognózis felfelé történő korrekciójára számít, tekintettel arra, hogy a Világbank – elismerve a magyar gazdaság eredményeit – az elmúlt 12 hónapban összességében 0,8 százalékponttal javította a 2018-as magyar növekedésre vonatkozó előrejelzését is.