A technológiai váltás elégíti a munkaerőigényt
2018. May 29. 13:38
Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára arról beszélt, hogy a cégek egyre növekvő munkaerőigényére technológiaváltással lehet választ adni.
Az államtitkár elmondta, az új technológiák bevezetése növelné a cégek termelékenységét, amellett, hogy ugyanakkora vagy kisebb létszámmal is képesek lennének ellátni munkájukat. Az így felszabaduló munkaerő pedig máshol tudná kamatoztatni a szaktudását - tette hozzá. A kormány a kis- és középvállalkozásokat be akarja vonni az innovációba, például úgy, hogy szorosabbá teszik a kapcsolatukat az egyetemekkel és más kutatóhelyekkel. Emlékeztetett, hogy a magyar kis- és közepes vállalatok foglalkoztatják a magyar munkaerő mintegy kétharmadát - mutatott rá. Szólt arról is, hogy egyre több munkahelyen robotok végzik a monoton munkát, s a felmérések szerint ez a folyamat erősödni fog. Ugyanakkor vannak olyan előrejelzések is, amelyek szerint az új technológiák új munkahelyeket teremtenek.
MTI/T.D.