A kormány fellép az iskolai szegregáció ellen
2016. January 14. 18:11
Magyarország kormánya elítéli a szegregációt, amelyet a magyar törvények is tiltanak. Minden esetben, amikor bebizonyosodik a szegregáció, annak felszámolására minden szükséges intézkedést megtesz. Az EMMI által 2013 júniusában megalakított Antiszegregációs Kerekasztal fő feladata a szegregáció megszüntetésére irányuló javaslatok megfogalmazása
Az Antiszegregációs munkacsoport eredményei már látszódnak, a kerekasztal 19 tagú testülete az idei évben is folytatja munkáját. A tagok között olyan elismert szakértőkkel, mint Berki Judit, Dr. Szűcs Norbert, Bódis Kriszta, Vecsei Miklós, K. Nagy Emese, Derdák Tibor és emellett még számos, a témában jártas és a hátrányos helyzetűekért tenni akaró szervezet képviselője. A köznevelési törvény továbbra sem enged eltérés a faji vagy etnikai származáson alapuló hátrányos megkülönböztetés általános tilalma alól. A 2014. decemberi törvénymódosítás a sajtóban megjelent állítással ellentétben éppen hogy a szegregáció csökkentését szolgálja, hiszen az egyenlő bánásmódról szóló törvény keretei között végre részletszabályokat alkot.ű
EMMI Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság / MCOnet