A hazai vállalkozásokat erősíti a nemzetközi jelenlét
2018. May 19. 10:29
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a HG Média és a Trend FM kereskedelmi konferenciáján arról beszélt, hogy a Magyarországon is termelő nemzetközi cégek tevékenysége erősíti a magyar vállalkozásokat, ezért a kormány továbbra is támogatja a külföldről érkező befektetéseket és minél magasabb belföldi beszállítói arányt szorgalmaz.
A tárcavezető ismertette, hogy a jelenleg tárgyalás alatt álló 132 projekt közül rövid időn belül több is nemzetgazdasági jelentőségű beruházást eredményezhet. Megjegyezte, hogy a kormányzati stratégiai partnerséghez már csatlakozott 76 vállalat a megállapodások alapján 55 százalékról 61 százalékra emelte a belföldi beszállítói arányát, ami euróban mérve is milliárdos nagyságrendű többlet árbevételt hozott a Magyarországon működő vállalkozásoknak. A kis- és középvállalkozások nemzetközi versenyképességét és külpiaci megjelenését is támogatják az állami hitelek, valamint a technológiai felkészültséget, innovációs készséget és munkaerő-mobilitást támogató kormányzati intézkedések.
MTI/T.D.