45 ezer laptopot kapnak a pedagógusok
2018. March 10. 08:00
Megkezdődött annak a több mint 45 ezer laptopnak az átadása, amelyet a digitális kompetencia fejlesztését célzó, európai uniós támogatásból megvalósuló projekt keretében kapnak meg a pedagógusok.
Palkovics László, oktatásért felelős államtitkár Kecskeméten az első 51 laptop átadásán fontosnak nevezte azt, hogy a pedagógusok megfelelő tudás birtokában használhassák a számítógépeket. Erre szintén kiemelt figyelmet fordítanak a 45 milliárd keretösszegű projekt keretében - tette hozzá. A tervek szerint jövő szeptembertől 22 ezer ötödikes diák a tankönyvek digitális változatával feltöltött tableteket kap majd. Mintegy 90 milliárd forintot költenek továbbá az iskolák épített infrastruktúrájának fejlesztésére. Ebből a keretből messze a legnagyobb projektösszeget éppen Bács-Kiskun megye nyerte el, hiszen több mint 11 milliárd forintot fordíthatnak oktatási intézményeik korszerűsítésére - emelte ki az államtitkár.
MTI/T.D.